Egy esküvő megszervezése nem egyszerű feladat. Rengeteg dologra kell gondolni, mindent megfelelően elő kell készíteni, gondoskodni kell a helyszínről, valamint az ételekről, italokról is. Az egyik további dolog, ami még idetartozik, az esküvői torta kiválasztása, megrendelése.
Az első lépés, hogy meghatározd, mennyi embert fogtok meghívni az esküvőre. Semmiképpen sem akarsz úgy járni, hogy a vendégek egy részének nem jut már belőle, mert túl kis tortát rendeltetek. A torta részletei tehát csak másodlagosak a méret mögött.
Ha sok vendégre számítasz, akkor mindenképpen az emeletes torta az egyik legnépszerűbb választás, hogy ne foglalja el fél termet az elkészített torta.
A következő feladat, hogy kiválasszátok a torta ízét. Ezt legtöbb esetben – ha csak nincs már biztos elképzelésetek róla – kóstolások sokasága fogja megelőzni. Célszerű olyan választani, ami az ifjú párnak megfelelő ízesítés, de a vendégekről sem szabad elfeledkezni. Az emeletes torták előnye nem csak méretben, hanem ilyenkor is kiütközik, mivel lehetőség van az egyes szinteket különböző ízesítéssel kérni.
A színeket tekintve a fehér árnyalatai, valamint a pasztellszínek mindig divatosak, de ha szeretnél, egyedi, extrém megoldásokat is választhattok. A díszítés, dekoráció szintén hasonló elvet követ, az egyszerű, kevés díszítéssel ellátott torták népszerűsége töretlen, de lehetőség van bármilyen díszítést elkészíttetni.
A torta tetejére szokás egy marcipánból készült párt elhelyezni, amit manapság már gyakran felvált a nem ehető díszítés.